2014. szeptember 17., szerda

Nem közérdekű, de közlemény

Megszakítom a már egyébként is megszakadt papírmadár-folyamot, hogy elmondjam: egy időre leálltam a novellák gyártásával. Kábé féltucat befejezetlen doksi előtt ülök egyszerre, miközben egy regényt próbálnék írni, és a legmélyebb írói válságba taszítottam magam, amiben egyébként nem hiszek, de egyelőre valamiért - lustaság, időhiány, önbizalomhiány, miegymás - áll ez az írás-dolog, de igyekszem összekaparni magam, mert pont az ilyen helyzetek megoldása lenne a lényege ENNEK AZ EGÉSZNEK. És most levegőt veszek.

2014. augusztus 24., vasárnap

5. papírmadár

~ nem fogadott hívások (35) ~
És most csalok. Ezt a novellát valójában nem most írtam, hanem sok-sok héttel ezelőtt, de ígérem, valahol majd behozom magam, hogy tényleg minden hétre jusson egy új madár.
Addig is itt van egy nyár eleji novellaszerűség, ami Maggie Stiefvater Sinner című regényéhez íródott. És amúgy Isabel/Cole párosítású.
A történet helyszíne: Isabel telefonja. Ideje: a Forever és a Sinner között valamikor. (Nagyon enyhe spoilereket esetleg tartalmazhat utóbbiból.) (Előbbiből meg nyilván.) (Szándékos helyesírási hibák viszont egészen biztosan előfordulnak, mert se Isabel, se Cole nem ad az ilyesmire smsben.) (Én adnék, de nem merek ellentmondani nekik.)
A 16-os karika kijár a novellának, mert Cole poénjai olyan ártatlanok és finomak, mint a zenéje.  De a történet egyébként leginkább ilyen: 
Dolgozol? Unatkozom. Ijesztően sok bennünk a közös.
Meg ilyen: 
Isabel: mit akarsz cole? 
Cole: téged
Szóval öhm, igen, hagyományos értelemben véve nem nevezném történetnek az írásomat, vagy novellának. Üzenetekből, majdnem-üzenetekből, internetes kvízből galacsinná gyűrt valami.

Ajánlott zene: NoNoNo - Down Under

2014. augusztus 17., vasárnap

4. papírmadár

~ éjszaka a Bomba Hollandin ~

Kicsit megkésett novella, címkékről, meg rockzenészekről, meg anorexiás lányokról. 
Oké, a zenész és a lány csak egyes számban, ketten is eleget angstolnak a világba.
A történet durva beszédet tartalmaz, meg hát... sok angstot, tizenhat év alatt nem feltétlenül ajánlanám. Igazából sehogy se, de ezt hagyjuk.
Izé, elvont, megint, de most hé, főleg a főszereplőm miatt!
Kínzó lassúsággal rothadunk.

2014. augusztus 8., péntek

3. papírmadár

~ Mr. Streator ~
Ööö, névihlette 100 szavas? Ami egyébként nagyjából semmiről sem szól. Azért olvassátok! :)
Figyelmeztetés: durva nyelvezet, durva téma.
Ajánlott zene: Ezúttal nincs, tök csendben írtam.
ÉS AMÚGY, ami nem derül ki a 100 szavasból:
Mr. Streator egy gennyláda.
Minden második Mr. Streatort elgépeltem elsőre. Most ezt is.
Mr. Streator a nevét Chuck Palahniuk: Altató című könyvéből kapta.
Mr. Streatotrnak van keresztneve.

2014. július 28., hétfő

2. papírmadár

"You do the math, you expect the trouble."
/Richard Siken: Seaside Improvisation/
~ törésteszt ~

A fenti idézet ihlette drabble. (Amúgy tessék Sikent olvasni! Mármint tizennyolc felett, mondjuk.)
Zárójelnek megfelelően ez is tizennyolcas. Bár sorok közötti az egész... hát, történet. Vannak a sorok, és ha félretolod őket, akár meg is láthatod, mi a franc van.
Kísérleti jellegű izé. 
SLASH. (Hopp, ez innentől nem sorok közötti.)
Plusz ihletés volt még: Maggie Stiefvater The Dream Thieves c. regénye, és az eszméletlenül sok K-R fanfiction, ami mostanában szembejött velem. (Disclaimer vége.)

Úgy csókolsz, mintha sosem lenne elég, mintha neked nem kellene levegő, és azt várod, hogy higgyem el, amikor azt mondod, engem szeretni olyan, mint a feneketlen mélybe nézni.

Ajánlott zene: Angels & Airwaves - Surrender

2014. július 22., kedd

1. papírmadár


~ tizenkét dolgot érdemes tudni ~

Képihlette egyperces. Nos, hát, nagyjából arról, amit a kép is sugall.
(Amúgy van egy poén, ami miatt egy laza 16-os karika elfér rá. Csak mondom.)
Pontosan tizenkét olyan dolgot tudtam a legjobb barátomról, Shinről, amit ő maga nem.